vers

A szakadék szélén meglepődve állok
Valami tol előre, angyal vagy ördög
Előttem a mélyben egyre sűrűbb a köd
Nem segít semmi mégsem kiáltok

Lábaimat megvetni nem soká' sikerül
A zuhanás úgy tűnik elkerülhetetlen
Körmeimet a sziklába vájva ijedten
Próbálok úgy tenni mint aki megmenekül

Most a pillanat megfagy, valami vonz..
Minek ez a para? Hagyom, hogy történjen
A mélybe vetem magam, kiderül minden
Gravitáció. Széttárt karjaim. Fekvő nyolc

Szabadesés közben látómezőm szélén
A sziklán mosolygó elmosódó alak
Feltűnik hirtelen tán ugrik a végén
Utánam gyorsuló sebességgel halad

S ha ördög, levisz az aljára, és bezár
Egy ketrecbe, soha többé ne legyek már
A magasban ahonnan bármikor bármi
Bárhová vonzhatna, ne is tudjak látni

Talán angyal ki szárnyakat növeszt nekem
Együtt repülünk onnan a magasba fel
Megmutatja az egész világot, honnan még nem
Láthattam, feltárul rögtön a végtelen

Vagy nem ugrik senki, se ördög, se angyal
S a szakadék mélyén fekszem kiloccsant aggyal